Égi varázsló

Titokzatos zajok, fények, árnyak,
készül a varázslat, dörren az ég,
felhők fölül jő az égi mágus,
éjsötét palástja arcodhoz ér,

varázspálcáját megsuhogtatja,
a szívéhez kap sok levél a fán,
amire újra magukhoz térnek,
elsárgult arccal hullanak alá.

Égi varázsló kicsit sem viccel,
rozsdabarnára festi a teret,
átöltöztet fákat és bokrokat,
aludni küldi a természetet.

Hűvös kezével bőrödet éri,
a hideg fut végig a hátadon,
megriad és fázni kezd a lelked,
de te ne félj, pihenj a vállamon.

Ne félj hidegtől, sem a magánytól,
felmelegítem éjed s nappalod,
köpenyt szövök szeretetfonalból,
s válladra terítem, ha akarod.

Ruhát varrok a napsugarakból,
hogy a lelked ne fázzon sohasem,
bújj ide hozzám, őrzöm az álmod,
angyalok járják táncuk odafent.

Átölellek, mint meleg takaró,
ezüst színű, dércsípte hajnalon,
ködöt szitál a hűs, őszi este,
áldott a perc, végtelen nyugalom.