Hírek

Nyugat-Magyarországi Ökorégió és Ökoklaszter bemutatkozása

 

A mi kezdeményezésünk más. Nem csak egy városról és környezetéről és nem csupán tájékoztató fórumok szervezéséről van szó.

A Nyugat-Magyarországi Ökorégió egyesülete és klasztere Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyéből tömörít önkormányzatokat, intézményeket, egyesületeket és gazdasági társaságokat, továbbá valós beruházásokat eszközöl, amellyel csökkenteni tudjuk a környezet szennyezését, a káros anyagok kibocsátását, emellett – természetesen – a lakosság figyelmét is szeretnénk a környezetre irányítani és velük együtt csökkenteni a szennyezés mutatóit.

A tavalyi év novemberében a Körmendi Inkubátorházban került megrendezésre egy program, melyen több vállalkozó, cégvezető vett részt. A rendezvényt Galamb István, az Inkubátorház vezetője abból a célból szervezte, hogy elősegítse osztrák-magyar partneri kapcsolatok kialakulását.

Ezen a programon találkoztunk először az ökorégió gondolatával. Osztrák partnereink mellett azóta kapcsolatokat alakítottunk ki a horvátországi ökorégióval is, és már megtettük az első lépéseket a szlovén ökotársulás felé is.

A négy ország ökorégiójának mentori szerepét Ausztria látja el, viszont a programok gyakorlati megvalósulását mindenkinek a maga területén kell megtennie. Célunk, hogy olyan gazdasági, civil kapcsolatok alakuljanak ki régióink szereplői között, amelyek nem csupán a résztvevők, de a környezet számára is hasznosak.

Magyarország az Európai Unió tagállamaként előre pontosan meghatározott környezeti célértékek mentén kell, hogy tevékenységét folytassa. Erre nem csak lehetősége, hanem kötelezettsége van. A Nyugat-Magyarországi Ökorégió tagja bárki lehet, természetes személy, önkormányzat, intézmény, gazdasági társaság, mindenki, aki tenni szeretne környezetéért, és a környezetért való cselekvés mellett ebből előnyt szeretne kovácsolni magának.

Az előny állhat – hogy például a most előkészítés alatt álló projektekből említsek – önkormányzatok számára megújuló energia-pályázatok uniós lehívásainak elősegítéséből, vagy akár abból, hogy megújuló energiaforrások gyártásával foglalkozó hazai vállalkozásoknak piacszerzést segítünk elő külföldön.

Mivel külföldi partnereink számos hasonló projektet bonyolítottak le külön-külön és közösen is, így az ő tudásukra, tapasztalatukra alapozva bizonyos vagyok abban, hogy a mi ökorégiónk tagjai többet tudnak ebből a kooperációból profitálni, mint amit az elején gazdasági, környezeti előnyként előre vetítettek. Tagjaink alkalomról alkalomra hoznak magukkal újabb leendő partnereket, akik meglátják azt a lehetőséget ebben a közösségben és az együttes, határon átnyúló munkában, mint amit mi magunk láttunk meg az első beszélgetéseinkben az osztrák közösség vezetőivel.

Bátran biztatok minden vezetőt, legyen önkormányzat, vagy egyéb társulat, társaság, hogy keressen minket ötleteivel, igényeivel, vagy csak érdeklődésével, hiszen a közösségben ott lesz az erő és találni fog közöttünk, vagy a társrégiók között olyan tagokat, akik vagy már rendelkeznek tapasztalatokkal az adott témát illetően, vagy lehet, hogy éppen projekttársat keresnek a megvalósításhoz itthon vagy külföldön.

 

Környezetünk védelmének kötelezettsége átszővi mindennapjainkat. A média valamennyi riportja az odafigyelésről, a Föld éghajlatának visszafordíthatatlan felmelegedéséről, az egyre erősödő időjárási viszontagságokról beszél….és természetesen … hogy nekünk tennünk kell ellene. Kell? Valóban muszáj. De ami muszáj, amiből nekünk kötelező kivenni a részünket azzal soha nem tudunk egyetérteni, mert valahogy az mindig sokba kerül… Mi lenne, ha azt mondanánk, a környezet védelem nem arról szól, hogy fórumokon-mint valami magasztos dologról- beszéljünk róla? Tudunk-e mi többet tenni a sarkon eldobott szemét felszedésénél, vagy annál, hogy különböző rendezvényeken veszünk részt, ahol elmondjuk, mennyire fontosnak is találjuk mi a környezetvédelmet?

Valóban, a válasz: tudunk többet tenni!!

A környezetvédelem a mi felfogásunkban nem lemondással vagy költséggel jár!

Nálunk „öko”-nak lenni hatékony működést, kiadáscsökkentést, termelés-modernizálást, modern megjelenést, valami újat jelent, amely újat lendít vállalkozásunkon.

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség…”

Az erő pedig velünk van… ha akarjuk.

Tudom, hogy „öko” akarok lenni. Mi a következő lépés? Be fogok lépni a Nyugat-Magyarországi Ökorégió Klaszterébe.

Mit fogunk mi Önnek adni?

Támogatásokat. Pályázatokat. Ökogyakornokokat. Megújuló energiával való működést, plusz költség nélkül. (-> Mármint valóban plusz költség nélkül!) Piacnyitást a szomszédos országokban. Külföldi partnerkapcsolatokat

És a végére példálózásképpen néhány ötlet, a már futó projektekből:

Szeretne megújuló energiával spórolni? Szeretné, ha telephelye energiaköltsége csökkenne: Szeretné ha Önnek ez a beruházás nem járna többletköltséggel?

Mi lenne, ha nem műtrágyával serkentené otthoni vagy kerti növényeinek növekedését?

Szeretné ha vállalkozásának gépjárműi olcsóbban közlekednének? Mit szólna egy megoldáshoz, ami egy hónap alatt garantáltan megtérülne vállalkozása személy- és tehergépjárműveinek tankolása során?

Ha eldöntötte, hogy „öko” lesz…..

….. az első lépést megtette, amikor elolvasta a tájékoztatásunkat!

A következő lépés pedig, részt venni rendezvényünk ön és tagja lenni egy innovatív csapatnak.

Legyen az Ön vállalkozása is tagja csapatunknak!

 

Elérhetőségek:

9900 Körmend Ipari Park 1540/36 Inkubátorház

okoregio@prokormend.hu

www.prokormend.hu

Nyugat-Magyarországi Ökorégio Kft.

 

Kezdeményezője:

11826001_468616269976337_1895088479781773714_n

 

Galamb István

9900 Körmend Ipari Park 1540/36 Inkubátorház

E-mail: dispo@fezor.hu

 

 

  Egyesület Elnöke:

IMG_20151003_170009 (640x359)

Tompa László

Elnök

Email: info@prokomend.hu

 

1P1020614

 

Török Tibor

E-mail: t.torok@tft-maschinenhandel.at

 

 

 

IMG_4402

 

Kővári-Németh Bettina

E-mail: bettinanemeth27@gmail.com